avarositanya.hu newsletter

A közösségi kertek haszna

Szinte elképesztő mennyiségű modern közösségi kert működik a világ nagyvárosaiban, miközben Budapesten egy sincs. Úgy tűnik a „világvárosi” léthez ma már hozzátartoznak a közösségi kertek, a civil kezdeményezések. Sokféle városi kert létezik, némelyek évtizedek óta működő jól szervezet kertek, némelyeket a két évvel ezelőtt kirobbant válság hívott életre, máshol az önkormányzatok tesznek lépéseket a kihasználatlan területek revitalizációjára, máshol a kulturális, egzisztenciális különbségek áthidalására hoznak létre kerteket, központi támogatással.

7kert - Közösségi kert a Klauzár tér mellett

A megvalósulás közelébe érkezett a közösségi kert alapítása itt Budapesten, erről szeretnék most hírt adni. Kezdjük az elején…

Az elmúlt hónapokban számos érdekes kezdeményezéssel és személyekkel sikerült megismerkednem, ezeken belül a legizgalmasabbnak a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) elnevezésű társaság bizonyult. A KÉK létrehozott egy civil kezdeményezést Böske néven, amely az erzsébetvárosi civil fiatalok gyűjtőhelyévé vált. Céljuk a hetedik kerület élhetőbbé tétele, együttgondolkodás és lehetőleg valódi akciók megvalósítása.

Levelezőlista

Kedves Mindenki!

Sára nevű kedves lány készített egy levelezőlistát, amelyen a közösségi kerttel kapcsolatban lehet gyorsítani az információáramlást. Íme a szöveg:

Indult egy levelezőlistát a közösségi kert megszervezésére, szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A listára meghívást kell kérni spam védelem miatt.

http://groups.google.com/group/kozoskert

üdv
Sára

Figyelő cikk

Cikk jelent meg a Figyelőben a városi kertészekről. Engem is megszólaltatnak benne, ez külön jó érzéssel tölt el. Ajánlom mindenkinek:

http://www.fn.hu/hetilap/20091207/erkelyzoldsegesek/

Üdvözlettel

rg

Meghívó Könyvbemutatóra

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK

A VÁROSI TANYA

című könyv bemutatójára,
és az azt követő beszélgetésre az íróval, Rosta Gáborral

A beszélgetés partnere Dr. Ferkai András építész, egyetemi tanár.

HELYSZÍN:
Royal Kávéház Szamos Marcipán Cukrászda
Erzsébet körút 43-49.
(Wesselényi utcai villamosmegállónál)

IDŐPONT: December 9, szerda 11.00 óra

Számítunk részvételére. Szíves visszajelzését várja: Mányoki Barnabás, barnabas.manyoki@momentumcomms.hu (70) 653 6392, Momentum Communications

Tartalom átvétel